Sokszor az alapfogalmakkal sem vagyunk tisztában akkor, amikor különféle munkaeszközökről és gépekről beszélünk, sokan mondjuk azzal sincsenek tisztában, hogy a lakásokban levő elektromos áram, világítás miképp került oda, mi a technikai háttere ezeknek a napi szinten használt eszközöknek. De ugyanez igaz más elektronikai eszközökre is, mondjuk a villanymotorokra is, a laikus embernek fogalma sincs, hogy egyáltalán hogyan működnek ezek, ki találta fel őket stb.
A villanymotor mechanikuskülső energiát állít elő elektromos energia felhasználásával, ilyen esetben motorról beszélünk, melyet géptani értelemben „munkagépnek” szokás hívni. Ilyenkor a mozgás és nyomaték iránya megegyező. Van azonban egy másik lehetőség is, amikor arra használják a villanymotort, hogy elektromos energiát állítson elő mechanikus energia felhasználásával, azaz, hogy “visszatermeljen” a hálózatra. Ez esetben viszont generátorról, erőgépről beszélünk. A villanymotor esetében egy mágneses térben elhelyezett tekercsbe elektromos áramot vezetnek a szakemberek, a benne ezáltal kialakuló mágneses mező kölcsönhatásba lép a szintén benne elhelyezett állandó mágnesek közötti mágneses mezővel ez pedig elfordítja a tekercset, ami a motor forgórésze.
A fent leírtaknak a kifejlesztése azonban egy hosszabb folyamat volt, több ember is dolgozott azon, hogy a felfedezést követően szépen lassan addig finomítsák a technikát, míg az elektromos áram a gyakorlatban is alkalmazhatóvá vált és villanymotor lett belőle. Magát a mechanizmust, azt, hogy az elektromos energia mechanikus energiává átalakítható legyen Michael Faraday nevéhez fűződik, míg az első villanymotort egy magyar férfi, Jedlik Ányos készítette el, gyakorlatban alkalmazhatóvá pedig egy német fizikus, Werner Siemens tette.