Az amerikai hűtők egyre elterjedtebbek és népszerűbbek a vásárlók körében. Bár különböző méretekben lehet kapni, mégis elsősorban nagyobb családok esetében ideális választás.
Az amerikaikülső hűtő praktikumát egyértelműen az adja, hogy olyan kialakítással bír, mintha két hűtő lenne; egyik oldalon a fagyasztóval, míg a másikon a hűtőszekrénnyel. Bár szélesebb, mint egy normál hűtőszekrény, mégis helytakarékosnak számít, hiszen nem kell két háztartási nagygépnek helyet találni az otthonunkban. Amerikai hűtőből kétféle modell is létezik – a megszokott kétajtós, illetve a négyajtós változat. Utóbbi abban jelent nagy segítséget, hogy teljesen átláthatóvá tehetjük a benne tárolt termékeket.
A fagyasztó részen elkülöníthetjük a zöldség- és gyümölcsféléket a húsoktól, és ugyanígy a hűtő részen a tejtermékeket és felvágottakat a rekeszekben tárolt zöldségektől. Emellett ne nyitogatjuk feleslegesen sem annak a résznek az ajtaját, ahonnan éppen nincs szükségünk valamire. Legtöbbjük no frost rendszerrel ellátott, ami megakadályozza a dér és jég képződését, így nem kell hosszadalmas procedúrával leengedni nyaranta a hűtőszekrényt.
Akinek nincs szüksége minden centiméterre a hűtőben, az bátran választhatja valamelyik jégadagolóval felszerelt amerikai hűtőt. Így nyáron folyamatosan biztosítva lesz számára a hűtött üdítő. Egyes típusok igazi luxuskivitelben is kaphatóak. A FreshBalancer rendszer a zöldségtároló rekeszekben állandó páratartalmat biztosít, így a gyümölcsök és zöldségek tovább frissek maradnak. A legtöbb amerikai hűtő LED világítással felszerelt, alacsony zajszinten működik és energiatakarékos funkcióval is ellátott, így aki ezeket a háztartási gépeket kedveli, biztos talál a maga számára megfelelőt köztük.