God of War 4 – a skandináv mitológia ihletettségében

Az eddigi God of War játékokkülső a görög mitológiához kapcsolódtak, míg most a legújabb, a God of War videojátékkülső 2018-as része elkezdett nyitni a skandináv mitológia felé, bár a főszereplő, Kratosz és fia, Atreus a görög mitológiából lehetnek ismerősök, Kratosz ugyanis a háború istene a görög mitológiában.

A korábbi részekbe Kratosz, a spártai háború isten elveszti a családját azután, hogy Apollón segítségét kérte egy csatában. Legyőzi Apollónt, de ezzel kivívja Zusz haragját, aki történetesen mindkettejük apja. Kratosz meghal, és az alvilágban Gaia istennő serítségével visszatár, hogy bosszút álljon, meg is öli apját, Zeuszt. Ezt követően keveredett valahogy északra, ahol már az itteni mitológiába csatlakozik be.

Az északi mitológia felé való érdeklődés egyre jobban erősödik napjainkban, a viking kultúra egyre részletesebb megismerése által. A játék cselekményének kezdetén Kratosz felesége meghal, és utolsó kívánsága az, hogy hamvait a kilenc világ legmagasabb pontján szórják szét. A kilenc világ már nem a görög, hanem az északi mitológia részét képzi, ugyanis a skandináv hitvilág szerint a világ tartópillére a Világfa, melyen északi neve Yggdrasil. A világfa gyökereinél is három világ helyezkedik el, ahogy a törzsénél és az ágainál is. Kratos fiával indul útnak a skandináv mitológia szörnyei közt, hogy teljesítse feleségének tett utolsó ígéretét, mindeközben fia mit sem sejt isteni vérvonaláról.

 

Bejegyzés adatai