A gyerekeim alapvetően nem hibásak, sőt, sokkal jobban vigyáznak a saját holmijaikra és a házunkban lévő összes berendezési tárgyra, mint ahogy az ismerőseink gyerekei teszik. De azért van néha, hogy tönkretesznek, leöntenek valamit véletlenül. Ráadásul én meg odavagyok a bársonyért – ami nem épp egy gyerekbarát bútorszövet.
A nagyobb bútorokat mondjuk már lecseréltük sima szövetre, de még mindig megvan a kedvenc bársony fotelem, aminél most a gyerekek közreműködésével kárpittisztításkülső vált időszerűvé. Mivel ez egy kényes anyag és nem mindegy, hogy hogyan tisztítják, ezért nem estem neki én, hogy kimossam a szálai közül a kakaóport, hanem felkerestem a WeClean szakembereit, akik többek közt szakszerű kárpittisztítást is vállalnak.
A tisztítás úgy történt, hogy egy napon elvitték a fotel és egy teljes porszívózás, majd tisztítással kiegészített kárpittisztítás után visszahozták. A bútorom szinte szebb lett, mint új korában.
Bár sokszor kapok olyan kritikát ismerősöktől és barátoktól, hogy ne lepődjek meg, ha ilyen jellegű baleset történik, ha a bútorokat nem takarom le valamivel, hanem szabadon hagyom őket. Viszont én azt gondolom, hogy ha megveszek egy bútort, akkor azt azért veszem meg, mert tetszik és látni akarom minden nap a lakásomban.
Úgy gondolom, hogy a balesetek egy része megoldható, ha ráneveljük a gyerekeket az értékmegőrző hozzáállásra. Persze ettől függetlenül van, hogy történnek balesetek, van, hogy leöntenek valamit. Ilyenkor jó, ha van olyan lehetőség, mint az üzemi kárpittisztítás, mivel ez egy kiváló orvoslási forma a balesetekre, de persze az is megeshet, hogy egy bútort nem lehet megmenteni, ez viszont szerencsére már kisebb százalékban fordul elő.